olyan világot élünk…

olyan világot élünk, hogy a szent orbán tér utcatábláját szorgos graffitiskezek átírták sz@rban térre.

vásároltam a múltkor. nem sűrűn csapok shopping-körutakat, de úgy negyedévente-négyhavonta jelentkezik nálam a menetrendszerinti, “nincs egy göncöm se” mantrával kísért ruhatárkrízisem. és olyankor menthetetlenül menni kell. szóval volt egy viszonylag zimankós szombat délelőtt, amikor kutyaséta után felkerekedtem. nincs messze a ferenciek tere, onnan meg a váci utca, oda szoktam járni, szellős, van minden, meg az angolt is gyakorlom, annyi a turista. előtte állatboltba mentem tominak téli kollekciót venni, bőr póráz, bőr nyakörv, és ha már ott voltam, vettem csomó más, majdnem felesleges dolgot is. tömött szatyor #1, pipa. tömött szatyor #2 a váci utcai mango boltban pipálódott ki, ahol ugye kihagyhatatlan téli leárazások vannak. tömött szatyor #3 az idegennyelvi könyvesboltban született. tömött szatyor #4 a h&m teremtménye lett, ahova mindig be kell menni, mert mindig van valami jó, és itt papinak is tudtam meglepetést lőni. (ha már a kutyának viszek, neki is illik). tovább már nem mentem, mert így is egy kisebb vagyont hagytam ott. hazafelé még átfutottam a közértbe virsliért, mert lecsós tarhonyát terveztem ebédre. miután mindennel végeztem, az aluljárón keresztül akartam eljutni a buszmegállómba. a ferenciek téri aluljáróban sok a hajléktalan. még akkor is sok, mikor törvényileg nem szabadna ott lenniük. kijátsszák ők a törvényt, láthatósági mellényt viselnek, mintha közterületesek lennének, vagy – hasonlóan a kitiltott dohányosokhoz – az aluljáró valamelyik kijáratának legalsó lépcsőfokát foglalják el, mondván, az már nem aluljáró, és ott lehet. mindent. kunyerálni (a.k.a. könyörögni), meg cigifüstöt fújni is. szedtem a lábam a buszmegálló felé, a szatyraimat elmés (ámde kínkeservesen tesztelt) logisztikát alkalmazva úgy helyeztem, hogy se a járásban ne akadályozzanak, és túl nagy se legyek tőlük széltében. örültem a szerzeményeknek. nagyon örültem. az örömöm akkor kezdett savanykássá válni, mikor az aluljáró kijáratához értem, ahol egy fiatal nő ült műanyagpohárral, táblával. az most lényegtelen, hogy fiatalnak és életerősnek tűnt, az is lényegtelen, hogy gyakran vagyok szkeptikus a kéregetőkkel szemben. nekem amellett  a nő mellett el kellett mennem. a h&m-es, mangos, libris szatyraimmal. mikor neki valószínűleg nagyon kevese van, különben miért ülne ott? észrevétlenül gyorsultak a lépteim, kínos volt. a lépcső tetejéhez érve láttam, hogy esni kezdett a hó, és az amúgy is nedves, nyirkos aszfaltot fehér pöttyökkel tarkítja. a jégbüfé oldalában volt egy másik hajléktalan, nekem úgy tűnt, ő valódibb: hosszú, rendezetlen szakáll, koszos kötött sapka, foltos farmer. egy vékony pléden ült az egyetlen nem nedves folton. nem kéregetett, csak ült. és nézett. a szerzeményeim felett érzett örömöm szempillantás alatt fordult szégyenbe, legszívesebben ott és akkor elsüllyesztettem volna az egész délelőtti vadászatom eredményét, és lettem volna egyszerű ember. szapora léptekkel a buszmegállóba siettem, és azon gondolkodtam, mennyire illékony is az öröm. meg ez az egész. meg mennyire két oldala van mindennek.

 

Kategória: magam, nemjóság | 3 hozzászólás

kiskarácsony, nagykarácsony

kinek mi legyen? adj papírt. ötletelek. megvan. neked is megvan? neki mit? az nem jó. jó, nem érdekel, jó lesz. gyere, menjünk. van nálad pénz? fuss vissza. hova menjünk? pláza? utálom a plázát. ott minden van. jó, menjünk oda. megvan. mindenkinek megvettük? menjünk haza, fáradt vagyok. oda már ne menjünk be. hagyj békén, nem megyek be. megmondtam, nem megyek. hazamegyek. margit néni kimaradt. neki mit? menj vissza. jaj, ne már. 

hullik az adventi koszorú. miért gyújtottad meg a negyedik gyertyát? magadnál vagy? tiszta tűlevél minden. a gyertya is csöpög. fújd el. fújdel! jövőre nem lesz koszorú. kész. 

ki hívott meg? oda nem megyek. nekik nem készültem semmivel. nem érdekel, nem megyek. mikor kell menni? jó. akkor megyünk. de nincs kedvem! csak miattad megyek. és csak egy órára!

nincs csomagolópapír. nem vettél csomagolópapírt. mibe csomagoljak? összenyomódott. affene. most mi lesz? anyukádnak jó lesz így is. na, azt elfelejtettem. fuss át a boltba. vegyél csomagolópapírt is. nem érdekel, hogy nincs kedved. szia. 

mit főzzek? mit süssek? hozd a szakácskönyvet. ne azt. nem csinálsz semmit. segíts. megsülök a konyhában. nem érdekel, hogy fázol, csavard le a fűtést. megsülök, mondom! odaégett az ujjam. odaégett a süti. kidobom. nincs több liszt. nem sütök másikat. adj egy felest. megőrülök. 

hol a fa? miért ilyen fát vettél? göcsörtös. pici. hova raktad a díszeket? miért oda? vedd elő. a fele eltörött. marhajó. miért nem vigyáztál rá? kiégett az izzósor. mondtam tavaly, hogy vegyünk olyat, ami nem soros kapcsolású. nagyszerű. akkor vegyél ki égőt a kocsiból.  oldd meg. mindig ez van. elmegyek. segíts díszíteni. a gömböt ne oda rakd. idén piros-arany lesz. vagy zöld-ezüst? szerinted melyik? ne szólj bele. nem érdekel a véleményed. a csúcsdísz a csúcsra megy, nem lejjebb. hagyj békén. 

mit vegyek fel? az nem jó, a templomban hideg van. te hogy nézel ki? öltözz át, mi ez rajtad? csöves. másik sálat. a cipőd koszos. induljunk már. gyalog megyünk? nem megyek kocsival.  nem esik a hó. idén sincs fehér karácsony. elválok.

finom lett a vacsora. az odaégett süti is finom lett. nem, tényleg finom. nem, nem viccelek, komolyan mondom. ne hülyéskedj. isteni. ne válj el. nem vicceltem. ízlik. tényleg. 

ne tépd a papírt, még jövőre használhatnánk. mondom, hogy ne tépd. óvatosan bontom. ó. nem kellett volna. de szép. igazán. nagyon tetszik. jól eltaláltad. olyan jó, hogy együtt vagyunk. bár a fa göcsörtös. a gömb meg rossz helyen van. hülyevagy. boldog karácsonyt. szeretlek. 

Kategória: miscellaneous | 2 hozzászólás

a betegség obszerválóvá tesz

a múlt heti két, betegváladékban úszós szabinapom után (alternatív haváj) ma újra munkába mentem. azért még dolgoznak itt-ott a takonymanók, úgyhogy az ilyenkor szokásos, meglehetősen szarkasztikus énem került előtérbe. plusz obszerváló is vagyok, mint a nasa (náza, nazál, és már megint ott vagyunk az elegánsan eldugult orromnál). a reggeli buszutam a szokásosnál több ingert tolt az arcomba, így örömmel ugrálhattam a szarkazmusom tetején. kicsit talán gonosz is voltam. például ott voltak azok a nők, akik folyamatosan helyváltoztattak. nem értem. végül is, ült mindegyik, mégis, amikor új hely kínálkozott valamelyik megálló után, rögtön megragadták az alkalmat, és mint vadmacska a fáról, úgy ugrottak prédára éhesen a megürült székre. van, akinek semmi nem jó. hülye nyanyák.

aztán a két öreglány, akik ismerték egymást ugyan, de valamilyen rejtélyes oknál fogva nem ültek egymás mellé (pedig hely volt, függetlenül a konstans mobil nőktől). közléskényszerüket viszont nem hagyták otthon, így a kettejük közötti távolságot áthidalván, és közléskényszerüket etetvén végigpantomimozták a fél utat. valahogy úgy, hogy öreglány1: szem nagyra kerekít, szemöldök babahajakig felhúz (=hogy vagy?); öreglány2: száj legörbít, fogakat enyhén mutat, pöti grimasz (=hát, sz@rul), majd szem nagyra kerekít, szemöldök még a másikénál is magasabbra húz, szájával kissé formálja a szavakat (=és te, irénkém?). irénke: sóhaj ki, legyint (=én se jobban), majd: két kéz kitár, karjával mutat picit, nagyot, ujjával hullámot rajzol, meg szemüveget és hegedűt (=az unokáid, a zsuzsika – hullám -, meg a zsoltika – szemüveg és hegedű – megvannak-e?). öreglány2: hüvelykujj felfelé (szerkesztői megjegyzés, igen modern jelzés egy nénitől, =jól, jól, szerkesztői megjegyzés2: legalább ők), majd nagy karkörzések, elszántan mutogat lefele, majd’ kiüti az ablakot (=leszállok). irénke: szem kis szomorúságot tükröz, elnézően mosolyog és fejet ingat (=persze, menjél, örülök, hogy láttalak, jót beszélgettünk). jót. én is.

a táska. véletlenül néztem fel még a pantomim-előadás előtt, és tőlem balra, kilenc óránál megláttam egy táskát. nem volt valami szép, bár akár még szép is lehetett volna, nem tudom, milyen körülmények között, de a remény hal meg utoljára. fekete lakk műbőr volt,  malaclopó fajta, az egész táskához képest egészen visszafogott, ezüstös fémcsattal. gyanútlanul vizsgálgattam tovább a batyut, amikor a szemem rátévedt a díszítésre. egy jó csokor, a táska anyagából varrott, böszme nagy szív, fémesen csillogó, vastag láncokon. szóval, ha a józsefvárosi piacon jártomban-keltemben meglátnám ezt a batyut felakasztva, és teszem azt, még tetszene is, na, a láncra vert szívecskék lennének azok, amiktől nekem kifordulna a kifordulnivalóm. végignéztem a táska tulajdonosán, és arra a megállapításra jutottam, hogy ez a nő pont az a nő, akinek a szívek voltak a non plus ultra.  amik miatt megvette az egész lakkbőrcsodát. lelki füleimmel már hallani is véltem a jelenetet, mikor meglátta a negrófekete műlakkot a piacon. ó, nézd, micsoda jó táska, és jajdecukik ezek a kis szívek itt az oldalán, ó, hát meghalok, olyan édes, hátnemigaz! na, neki legyen mondva, ő legalább talált magának táskát, ellentétben velem, aki hónapok óta vadászik egy – most már bármilyen – darabra. lehet, hogy meg kéne alkudnom a himbálózó szívecskék és a műbőr lakk vonalon?

az utam egész hamar eltelt, már csak arra lettem figyelmes, hogy a németvölgyi útnál még ron hubbardot megszégyenítő hurráoptimizmussal informáló buszsofőr az ordas útnál már meglehetősen enerváltan nyöszörög a hangosbemondóba. leszálltam. két nap hiányzás alatt sok minden változott, például útban a munkahely felé, az egyik útelágazásnál láttam, hogy leszakadt egy nagy hirdetőzászló, és immáron kókadtan hirdeti, hogy apartmEn for rent.

Kategória: miscellaneous | 2 hozzászólás

a gurulós bőrönd

nem szeretem a gurulós bőröndöket. legalább úgy tiltanám törvényben a használatukat, mint amennyire az esernyőét. ahogy az esernyővel vonulók, úgy a gurulós bőröndöt maguk után rángatók sem valók KÖZlekedésbe, mert közveszélyesek, ahogy a lépcsőn fel, lépcsőn le hirtelen fékeznek a járművel, vagy metróból ki, metróba be közvetlenül az ajtó szájában – nem, nem három méterrel odébb, az ajtó szájában – állítgatják a szörny fülét. és ha még ez nem lenne elég, akkor ott van a zaj. az a zaj! az a mindent felülmúlóan őrjítő, fülsiketítő hupphupphupp-zöbbzöbbzöbb. míg duhaj egyetemista koromban kollégiumban laktam, lakott velünk egy testvérpár. azt hiszem, tök egyformák voltak, úgy néztek ki, mint két hétpettyes katicabogár. a mi ablakunk utcafronti volt, katicabogarak pedig minden péntek kora reggel mentek iskolába, onnan meg haza. éveken keresztül, minden áldott péntek reggel olyan hét óra magasságában gurulós bőrönd kánonra ébredtem, ahogy a két katica, hupphupphupphupp-zöbbzöbbzöbb, végigszántja az egyenetlen aszfaltjárdát azzal a mennykő ütötte két, egyforma (katicaforma) bőröndjével.

a minap megint együtt utaztam a buszon egy gurulós bőrönddel. megtermett, tetovált karú fiú volt a gazdája, már ettől önmagában mosolyra húzódott a szám, kevés férfiatlanabb dolgot tudok elképzelni ennél, vagy nem is tudom, kevés inadekvátabbat, mint mikor egy izmos tetovált húszliteres gurulós bőröndöt visz magával a bkv-n. pechemre egy megállónál szálltunk le, és egyfelé is mentünk. ballagtam a tetovált kar mögött, aminek a végén ott huppogott-zöbbögött a szörny. pattogtak a gesztenyék, a kavicsok a kerekek alatt, én már nem csináltam mást, csak fejcsóválva röhögtem, hogy “méé’ nem lehet ezt kézbe venni, kedves izmos fiú?”, miközben hangosabbra állítottam a zenét a fülemben, és munkavédelmi okulárét toltam a szememre.

ma reggel, buszmegálló. egyre türelmetlenebbül lestem a buszt, ami a reggeli forgalomban elég lassan akart a megállómba érni. mit csinál ilyenkor az unott pesti várakozó lány? nézelődik. nézek jobbra, nem sok, nézek balra, hopp! gurulós bőrönd! fiatal bizniszférfi, fekete bőrönd, ez eddig uncsi. hanem az előtte haladó! csontsovány, idős nő, hosszú, libbenős ősz haj, világoskék pulcsi, hatalmas orr. és húzza maga után. húzza maga után a nem akármit. gurulós bőrönd ez is, csakhogy alternatív. ugyanis ami a néni után jött, az egy hatalmas, a pesti utcákról ismerős fekete kuka volt. de nem kukaként közeledett a kuka, mert a néni úgy húzta maga után, mint a katicák a katicaforma táskájukat, mint a tetovált karú a húszliterest, mint a reggeli bizniszmen az ő szörnyét. pont ugyanúgy, mintha ő is menne a reptérre, szállna fel a bkv-ra, utazna haza, vinné a kis életét, a zoknijait, a kajásdobozait, a könyveit, füzeteit magával a bőrönd gyomrában elrejtve.  több sarkot mentek így együtt, a fene tudja, hova igyekeztek. először nem ugrott ám be az analógia, hanem ránéztem a nénire, aztán ránéztem a hasonló apparáttal mögötte közlekedő pasira, és csak lassan kapcsoltam össze a két képet. nem gúnyból, de önkéntelenül is elmosolyodtam, micsoda spontán, öntudatlan reggeli humor! volt ebben a képben valami nagyon szívszorító, nagyon kedves, és nagyon vicces. ráadásul valami nagyon megnyugtató is: ha a kukabőrönd divatba jön, akkor vége a hupphupphupp-zöbbzöbbzöbb-nek. ugyanis ez a darab teljesen, 100%-ig hangtalan. fellélegzés.

Kategória: ezaz, miscellaneous | 6 hozzászólás

unatkozó

semmi. de. semmi. nem. történik. hozom a titkárnő sztereotípiáját, halk zene szól a hangszóróból, valamelyik hírújság bulvár aloldala egy értékes hírnél megnyitva, és körmöt reszelek. a folyosón penetráns pöceszag, a vécéből árad, biztos csőtörés van, legalább van min gondolkodni. egy, egy, egykettőegy, menetelés az ablak alatt. nem tudtam, hogy ez még van, azt hittem, csak ötévesként utánoztuk így a katonák masírozását. pedig valóban így masíroznak. köröm reszelődik, egyre formásabb, halkan sercen a ráspoly az ujjaim végén, ránézek az órára egy óra ötvenkettő, ránézek két óra múlva, egy óra ötvenöt.

Kategória: ezaz, magam | 5 hozzászólás

a félreolvasó

dr. m. zs. magányrendelése bizonytalan ideig szünetel.

dr. m. zs. bizonyrendelése magánytalan ideig szünetel.

dr. m. zs. magánemberként bizonytalan ideig szünetel.

Kategória: miscellaneous | 2 hozzászólás

fojjó, nagyon fojjó

már napok – mit napok, hetek! – óta harminc fölött lengedez a hőmérő, de szerintem a nyár legmelegebb napja ma van. annyira forrón süt és éget föntről, hogy ha csak kinézek az ablakon, már hámlósra ég az orrom. a levegő pedig olyan elviselhetetlenül izzadósan “hős”, hogy akaratlanul is egy spike lee-film, a szemet szemért (do the right thing, ha tetszés esetén így könnyebb lenne letorrentezni :)) jut eszembe. brooklyn, kilencvenes évek, rikítószín biciklisnadrágok és fröccsözött mintás pólók, izzadó feketék, utcai tűzcsapot alternatív szökőkútra szerelő elszánt fekete kölykök. jó, én nem rongáltam hűsölési célzatból tűzcsapot, és rikító biciklisnadrág helyett is vékony fekete leggingset húztam a ragyás térdemre (múltkor vettem észre, mikor befeszítettem, hogy mintha narancsligetek nődögélnének rajta, réka ide, vagy oda, ez egyszerűen szégyen, azóta nem annyira vagyok hajlandó leggings nélkül kimenni az utcára) a fekete vékony ruhám alá, de a meleg legalább annyira kínozza az agyamat, mint a brooklyniakét. olyannyira, hogy a tegnap reggeli kávém közben az a merész gondolat férkőzött az agyamba, hogy nem festem ki magam, mert minek, mert még a smink is melegít, meg különben is, lefolyik, plusz még kedvem sincs, és ez a perverz gondolat nálam, aki öt éve még a sarki bolt miatt is arcot fest magának, elég fura. ergo a meleg számlájára írom, ergo majdhogynem ott vagyok én is bedfors-stuyvesant-ban azon a legmelegebb napon. kivéve, hogy sajnos-szerencsére én érzelmileg nem tüzelek mostanában annyira, mint azok ott (mondhatni, olyan vagyok, mint egy darab fatuskó és egy döglött hal házasságából született legdöglöttebb hibrid), még csak az kéne, nem is bánom igazán. viszont reggel aranyos volt, utaztam a kettes villamoson, fülemben a zenémmel. épp egy hegedűszóló (vagy olyan hegedűs rész, na) volt, mikor a borárosra értünk. kibambulva az ablakon észrevettem három fiatal gyereket, ahogy egy-egy hegedűvel épp minikoncertet ad a borároson keresztül munkába sietőknek, nem hallottam őket a saját zenémtől, de elmosolyodtam, olyan volt, mintha egy pillanatra belekúsztak volna a fülembe, mintha egy pillanatra a reggel fél nyolcas mikrovilágom eggyé vált volna a reggel fél nyolcas nagyvárosi élettel. amit általában szeretek elkerülni, de ma azért örültem neki.

Kategória: ezaz, magam, miscellaneous | 3 hozzászólás